Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa az 1956-os forradalom 60. évfordulójának alkalmából nagyszabású megemlékező ünnepséget rendezett 2016.10.18-án, kedden 19:30-tól. A rendezvénynek az Universitat Barcelona Paraninfo terme adott otthont. 


Az ünnepségen közel 200-an vettek részt, köztük többek között a katalán parlament elnöke, Carme Forcadell asszony, Emilio Ablanedo Reyes, a kormánymegbízott helyettese, illetve a katalóniai konzuli testület számos tagja, és természetesen a helyi magyar közösség.
Az est a Budapest Bartók Táncegyüttes rövid megnyitó táncával kezdődött, majd pedig Dr. Kovács Barnabás főkonzul úr üdvözölte a megjelenteket, és beszédét követően vetítésre került a „Játszunk nyugodtan” című rövidfilm, mely az 1956-ban emigrált Puskás Ferenc élettörténetén keresztül mutatja be a magyarországi eseményeket a második világháború végétől a forradalmon keresztül a rendszerváltoztatásig. A film vetítése után a Budapest Bartók Táncegyüttes tradicionális magyar táncok válogatásából élő népzenei kísérettel adott műsort. Az este a Főkonzulátus állófogadásával zárult.