2016.11.15 és 17 között a FIRA BARCELONA (a barcelonai vásárközpont) két kiállításnak is otthont adott. Az okos városi megoldások bemutatására specializálódott Smart City Expo-n az MNKH Innotrade programjának keretén belül két magyar start-up, a Platio és a BeeRides mutatkoztak be. A Platio újrahasznosított műanyagból fejlesztett ki napelemmel ellátott térburkolatot, amely így elektromos áramot termel. A cég terméke iránt nagy volt az érdeklődés, többek közt a barcelonai önkormányzat is szívesen kipróbálná azt egy pilot projekt keretében. A másik cég a BeeRides, egy innovatív autóbérlési rendszert kínál, ugyanis ügyfelei mások reptéren parkoló autóit tudják kibérelni, az utasok pedig az ingyen reptéri parkolás mellett még pénzt is kereshetnek bérbeadott járművükkel. A Smart City Expo-ra érkezett még a debreceni és a zalaegerszegi önkormányzat delegációja is, akik többek között a helyi okos városi projektekről is tájékozódhattak.

A European Utility Week, vagyis a közműszolgáltatókra, valamint a számukra terméket és szolgáltatást kínáló cégekre fókuszáló vásáron egy modern megjelenésű, a belógó feliratok miatt messziről is jól beazonosítható, és interaktív standon mutatkozhattak be a magyar cégek. A vásáron a következő 5 magyar vállalat volt jelen, és bonyolított le számos sikeres tárgyalást: BeeRides, Geometria, IP Systems, WM Rendszerház és Konsys.

A két rendezvény népszerűsége azt igazolta, hogy az innovatív, új fejlesztésű magyar technológiák és termékek iránt kiemelt kereslet van a spanyol piacon. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a vásár első napján délután a két magyar stand ünnepélyes megnyitójára több mint 50 fő volt kíváncsi. Ezúton is köszönjük a Kereskedőház munkatársainak a támogatást, egy rendkívül sikeres eseményt sikerült közösen megszerveznünk a legnagyobb spanyol szereplők részvételével.