A Ferencváros labdarugócsapata a litván "Suduva" elleni győzelmével bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ahol először éppen Barcelonában, az "Espanyol" vendégeként lép pályára szeptember 19-én 21h-kor.

Mint ismeretes, a Ferencváros labdarugócsapata a litván "Suduva" elleni győzelmével bejutott az Európa Liga csoportkörébe, ahol először éppen Barcelonában, az "Espanyol" vendégeként lép pályára szeptember 19-én 21h-kor. Érdekesség, hogy  története során az Espanyolban több egykori ferencvárosi játékos is megfordult. Játszott itt Czibor Zoltán és Kubala László is, és a csapat edzője volt a Fradi egykori legendás középhátvédje, Berkessy Elemér.

Reméljük, hogy a barcelonai Estadi Cornellàból is sokan drukkolunk majd a Ferencvárosnak!



Felhívjuk a Barcelonába utazó szurkolók figyelmét, hogy az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az erőszakos utcai rablások száma a turisták által leglátogatottabb helyeken. A korábban jellemző lopás és zsebtolvajlás helyett szaporodnak az esetenként súlyos sérülésekkel járó erőszakos rablások, ezért kérjük, fokozottan figyeljenek egymásra és értékeikre.